Augusztus 24-én (szombaton) került megrendezésre Bécsben, a Szent István Székesegyházban az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége, a Kaláka Club Bécs, a Collegium Pazmanianum Bécs és a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program közös szervezésében az idei magyar államalapító Szent István király ünnepéhez kapcsolódó szentmise. Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta a misét az ünnepen, akit Varga János rektor segített az ünnepi alkalmon.
Az eseményen részt vett és felszólalt Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke is, aki egyben az esemény fővédnöke is volt. Felszólalt továbbá szintén az esemény fővédnökeként Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország meghatalmazott bécsi nagykövete is.
„Döbbenetes érzés, amikor az ember a Szent István-székesegyházban Szent István ünnepén a magyarokkal együtt ünnepelhet“ – fogalmazott az ünnepi mise után nagykövet asszony.
A szentmise után sor került szeretetvendégségre, melyen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is köszöntötte az ünnepi alkalmon megjelenteket.