Author: magosz

FÖLDÜGYEK: MÁR CSAK A KIFÜGGESZTÉS VÉGÉIG LEHET VISSZAVONNI AZ ELFOGADÓ NYILATKOZATOT!

Változás a földforgalmi szabályokban: Az elővásárlási vagy előhaszonbérleti elfogadó nyilatkozat legkésőbb a kifüggesztés végéig lehet visszavonni. A visszavonó nyilatkozatot a jegyzőhöz kell benyújtani. Az új szabályokat a 2023. július 1-je után megkötött szerződéseknél kell alkalmazni. Tehát a szerződés megkötésének a dátuma számít, így amennyiben egy adásvételt július 1-je előtt kötöttek, úgy teljesen mindegy, hogy mikor kerül sor a kamarai véleményezésre vagy a kormányhivatali döntésre, arra még a korábbi szabályok érvényesek.

A kárpát-medencei élelmiszer ellátással kapcsolatos kerekasztal beszélgetés a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen

Július 20-án (csütörtökön) délután került megrendezésre a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében, Tusnádfürdőn a kárpát-medencei élelmiszer ellátással kapcsolatos kerekasztal beszélgetés, melynek résztvevői Jakab István, a MAGOSZ elnöke, Nagy István, Agrárminiszter, Győrffy Balázs, a NAK elnöke, Gyuricza Csaba, a MATE rektora, illetve Tánczos Barna, szenátor voltak. A kerekasztal beszélgetésen szóba kerültek többek között, hogy a háború árnyékában az élelmiszer ellátás stratégiai jelentőségű kérdést képez, továbbá a rövid ellátási láncok megerősítése és a helyi termékek támogatása szintén kulcsfontosságúak. A beszélgetés

Aratónapot tartottak Szarvason

Szombaton, július 15-én került megrendezésre Szarvason a Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok keretében az Aratónap. Az eseményen beszédet mondott Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke is, melyben kifejtette, hogy ez a nap az emlékezésről, a hagyományőrzésről szól, amely különösen fontos a mai világban. A rendezvényen sor került az aratóételek főzőversenyére is, valamint a kenyéráldással folytatódott a program.

A MAGOSZ Elnöksége, Tagsága búcsúzik a szakembertől, az egyetemi tanártól, az alkotó embertől, a jó baráttól.

      Dr. Alvincz József 2023. július 11-én, életének 72. évében Isten akaratában megnyugodva, visszaadta lelkét Teremtőjének. Végleg távozott közülünk a nemzet, a vidék sorsáért dolgozó, elkötelezett agrárszakember, egyetemi tanár. A felelős gondolkodás, a tudás iránti vágy, a nemzet szolgálatára való felkészülés hajtotta. Istenbe vetett erős hite meghatározta életét, gondolkodását. Őszinte, egyenes ember volt, vállalta a kíméletlen harcot még akkor is, ha ez néha nagyon megviselte. Mindig készen állt a szolgálatra, akkor is mikor a rendszerváltás előkészítésén dolgoztunk, akkor

Megjelent a 2023. évi OMÉK Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban (HIDA) pályázati felhívás

https://omek.amc.hu/hirek/2023-evi-omek-hagyomany-es-innovacio-dij-az-agrargazdasagban-hida-/823/ A Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban elismerésre (továbbiakban: HIDA) azok pályázhatnak, akik hagyományos alapanyagból, innovatív megoldások alkalmazásával, a fenntarthatóság követelményeinek megfelelő élelmiszert állítanak elő. A pályázaton olyan hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékekkel és élelmiszerekkel lehet részt venni, amelyhez kötődő tudásanyag speciális ismeretekre épül, innovatív megoldások alkalmazásával és előállítása megfelel a fenntarthatóság követelményének. A pályázat célja a hagyományos és tájjellegű termékek fogyasztói ismertségének növelése és innovatív fejlesztésének elismerése a Hagyományok – Ízek – Régiók program keretében. A pályázati dokumentumokat kizárólag elektronikusan