A MAGOSZ és a NAK által indított petíció a www.agrarpeticio.hu oldalon írható alá.
Az Európai Bizottság arra készül, hogy elvegye a területalapú támogatásokat a gazdáktól, és kétes minőségű import élelmiszerekkel árasztaná el a piacot, veszélyeztetné az élelmezésbiztonságot. A NAK és a MAGOSZ online petíciót indított ez ellen, amit a magyar kormány is támogat – az aláírásgyűjtés október 29-én indult, „Megvédjük a gazdákat! El a kezekkel az agrártámogatásoktól!” címmel.
A témában Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke és Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes tartott sajtótájékoztatót, egyúttal elindítva az aláírásgyűjtést.
Mint Farkas Sándor fogalmazott, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy olyan professzorra bízta a Közös Agrárpolitikával kapcsolatos társadalmi párbeszéd összefogását, akinek semmi köze nincs az agráriumhoz. Így született meg az a program, ami nem csak minden gazdát, de mindet európai fogyasztót is érint. Ez tartalmazza azt, hogy miként kell az agráriumban megváltoztatni a feladatköröket, hogyan kell megvonni a támogatásokat, majd később Ukrajna megsegítésére fordítani. De ezeket a támogatásokat nem szabad elvonni, hiszen azok hozzájárulnak a termelésbiztonsághoz, ami a koronavírus-járvány és a háború miatti válság során is megmutatkozott. Ki kell álljunk, megvédenünk a gazdatársadalmat – hangsúlyozta a miniszterhelyettes. A NAK és a MAGOSZ által indított petícióhoz a magyar kormány is csatlakozik.
Mint fogalmazott, a magyar agrárium 2010 óta folyamatosan, jelentősen megerősödött; a mezőgazdaság fejlődőképes, stratégiai ágazata a gazdaságnak. A túlnyomó részt a magyar kormány által biztosított támogatások új kitörési pontot, lendületet adnak az ágazatnak. Az új támogatási programok elindultak, és azokra nagyon nagy érdeklődés, igény mutatkozik az agrár-élelmiszeriparban tevékenykedők részéről. Mindez a fejlődés veszélyben van, ahogy az európai fogyasztók is. A kormány megtesz mindent annak érdekében, hogy a kiszámíthatóság, a termelésbiztonság, a környezettudatos gazdálkodás a jövőben is megmaradhasson, hogy a stratégiai jelentőségű agrárium érdekei ne csorbuljanak. Ennek érdekében a magyar gazdákkal összefogva, illetve a V4-országokkal közösen lépnek fel, az európai gazdatársadalom összefogásával.
Papp Zsolt György kiemelte, hogy az agráriumnap mint nap számos kihívással küzd, és alapvetően érdemben ezekkel a valós kihívásokkal kellene foglalkozni, nem pedig azzal, hogy az Európai Bizottság tovább akarja nehezíteni az uniós gazdák életét.
A Közös Agrárpolitikával kapcsolatos stratégiai párbeszéd már a következő uniós költségvetés előkészítését szolgálja, több mint 380 milliárd euróról van szó, az agrárpolitika pedig a teljes keret mintegy 30%-át teszi ki. Mindeközben egyáltalán nem mindegy az, hogy az EU-ba honnan fognak érkezni az élelmiszer-alapanyagok és a feldolgozott élelmiszerek – emelte ki az elnök. Az agráriumnak meg kell tudni tartani a hatékonyságát, versenyképességét, válságállónak kell lennie. A területalapú támogatások nagyban hozzájárulnak ehhez, hazánkban is több mint 150 ezer gazdálkodót érintenek közvetlenül. De ezek nem ingyen pénzek, hanem szigorú elvárásoknak kell megfelelni a termelés során.
A kamara elnöke felháborítónak tartja, hogy a stratégiai párbeszédről készült jelentés fő bűnösnek, a klímaváltozásért fő felelősnek fogja fel a mezőgazdaságot, mindenféle tudományos alap nélkül. Elfogadhatatlan adóemelésekkel szoktatnák le a fogyasztókat Európa-szerte a húsfogyasztásról, és ismeretlen eredetű élelmiszerekre szoktatnák át őket.
Papp Zsolt György hangsúlyozta: a magyar kormány elkötelezett az agrárium mellett, kimagasló mértékű, 80%-os nemzeti forrást biztosít az uniós pénzek mellé. Mindezzel is segíti a jövőbemutató fejlesztéseket, az agrárium megújulását – sok pályázat jelent már meg és jelenik meg a közeljövőben. A magyar agráriumban komoly lehetőségek vannak, és cél a mezőgazdaág és a feldolgozóipar versenyképesebbé, hatékonyabbá tétele. Számunkra elfogadhatatlan a stratégiai párbeszédről készült jelentés, aminek készítésébe a kelet-közép-európai gazdálkodók képviselőit be sem vonták.
Jakab István emlékeztetett, hogy az év első felében hatalmas gazdatüntetés-hullám söpört végig Európán, tiltakozva a Green Deal ellen, az érdemi szakmai párbeszéd hiánya miatt. Az EP és az EB vezetői a júniusi uniós parlamenti választások előtt párbeszédet kezdtek a gazdákkal, de végül gyakorlatilag egy diktátumot akarnak rájuk erőltetni. A javaslat kidolgozását pedig egy bölcsészprofesszorra bízták. A dokumentum azt is tartalmazza, hogyan lehetne megszüntetni a területalapú támogatásokat, és jövedelemalapúként biztosítani úgy, hogy mindaz közben az EB kénye-kedve szerinti jövedelemelosztást jelentene. Gyakorlatilag az EB olyan lehetőséget kapna, hogy ne normatív alapon adjon támogatást, hanem csak annak, akinek akarnak.
Összességében az európai gazdák tavaszi követeléseire egy cinikus válasz érkezett – emelte ki Jakab István. A francia gazdák már demonstrációkat szerveznek november közepére, a német gazdák is jelezték, hogy ez nagyon nem az, amit szeretnének. Mielőtt a korábbinál sokkal nagyobb európai tüntetési hullám következne, az uniós döntéshozóknak erősen meg kellene fontolniuk, hogy hatástanulmányok nélkül akarják-e ismét átalakítani a Közös Agrárpolitikát. Mindez nemcsak a termelőket, hanem valamennyi fogyasztót, uniós, illetve magyar polgárt érint.
Kérjük, írja alá Ön is a petíciót, hogy ne kerüljenek kilátástalan helyzetbe az uniós, és köztük a magyar gazdák, és ne árasszák el az európai lakosságot kétes eredetű élelmiszerekkel!