A Sárospataki BioFarm Kft. adott otthont az Ifjú Gazdák vármegyei szervezet által életre hívott, a Digitális Agrárakadémia Plusz eseménynek. Köszöntőjében Tarr Zoltán, a NAK vármegyei igazgatója, a MAGOSZ az Ifjú Gazdák Dél-Borsodi Gazdakörének elnöke kiemelte: „nem megkezdődött az agrárdigitalizáció – ahogy azt sokan gondolják –, hanem már javában benne élünk. A precíziós gazdálkodás azonban akkor lesz igazán segítségünkre, ha a benne rejlő lehetőségeket kiaknázzuk. Ez folyamatos képzést igényel, amihez a hozzáférést a hazai agráregyetemek, a MAGOSZ és a NAK folyamatosan biztosítják.”
A házigazda növénytermesztési ágazatvezetője, Rák Tamás a cég precíziós gépparkjáról és azok gyakorlati hasznáról beszélt az érdeklődőknek: a Georgikon GK Métszk diákjai és szaktanárai és aktív résztvevői voltak a programnak.
Az Agrár-EDIH program lehetőségeiről Gaál Gergő (MAGOSZ) számolt be. Dr. Szegi Tamás András, a MATE Talajtani Tanszékének vezető-helyettese és Dr. Gulyás Miklós, Talajerőgazdálkodási Csoport vezetője a közös szakmai előadásukban a talajerőgazdálkodás gyakorlatáról szóltak, valamint az egyetem kutatás-fejlesztés során használt eszközeit – drónokat, talajszkennereket – mutatták be. Hangsúlyozták a talajvizsgálat és az erre alapuló okszerű tápanyagkijuttatás jelentőségét.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/435246893_882271100578170_1635034273973334487_n.jpg?stp=dst-jpg_p600x600&_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=nimvmrYdYtsAb4yXxEN&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCEvMPk2yLKkLpyc2Z2w1EGOEDk0hJ0sdezVE1cOQrZQg&oe=66228E1D)
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/435287002_882271113911502_6726368131788313557_n.jpg?stp=dst-jpg_p600x600&_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=QxQbwgCaPeIAb4o15YF&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfA-IGai6U-4Zq1obWGokVBTXCYyxsWobaS08e1EzhxnHQ&oe=662294EA)
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/435133565_882271080578172_8966315973313278044_n.jpg?stp=dst-jpg_p600x600&_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=A-qZzxLOC7gAb7ogBTs&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfB2F-KdhP9c-2dYWZRvOCfMtRuACkX0epq2YOuCjdRLQQ&oe=6622B229)
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/435254831_882271110578169_180364415430485866_n.jpg?stp=dst-jpg_p600x600&_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=MIvlCysZs5UAb529ajF&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfA046PEjZ166fMbYt277TuGEByFNXPr8dQ4LVUn88ri8w&oe=6622BAD8)
+2