Author: magosz

FONTOS TUDNIVALÓK AZ AÖP-RŐL!

Összeszedtük a legfontosabb gyakorlati és adminisztratív gazdálkodói feladatokat, amire oda kell figyelni az Agro-ökológiai Programban (AÖP) való eredményes részvétel érdekében. A 2023-as támogatási évben a legnagyobb újdonságot az Európai Unió által előírt, 202 millió euró keretösszegű AÖP jelentette a közvetlen támogatások rendszerében, amire az előzetes várakozásokat meghaladó módon, 62 ezer kérelmen keresztül összesen 4 millió 72 ezer hektárra nyújtottak be támogatási igényt a gazdálkodók. A kérelembenyújtás időszakában megtapasztalta minden érintett, hogy új szemléletet és a szokásosnál is nagyobb körültekintést igényel

ŐSTERMELŐK FIGYELEM! KEDVEZŐ VÁLTOZÁSOK AZ ADÓSZABÁLYOKBAN!

Téma: a termelési tényezők értékesítése (pl. egy használt munkagép eladása). A törvénymódosítás alapján a tárgyi eszköz értékesítéséből származó bevételt csökkenteni lehet majd a megszerzett tárgyi eszköz beruházási költségével (feltéve, hogy értékcsökkenésként még el nem számolt költségről van szó). Ez a könnyítés a 2022-ben megvalósuló értékesítés esetén is alkalmazható lesz a törvényjavaslat alapján, így önrevízióval helyesbíthetők lesznek az eddigi bevallások is. A törvénymódosítást a NAK és a MAGOSZ kezdeményezte az Agrárminisztériummal közösen. A törvénymódosítás szövege itt olvasható (7. illetve 11. oldal):

MEGSZAVAZTA A PARLAMENT: SOHA TÖBBÉ FÖLDADÓ!

Az Országgyűlés megszavazta: nem vethetnek ki többé a települések földadót! Márki-Zay Péternek is el kell törölnie, és más baloldali településvezetők sem sarcolhatják meg földadóval a gazdálkodókat. Több mint 120 ezer aláírás gyűlt össze a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ által a földadó eltörléséért indított petíció keretében. Nagy István agrárminiszter, Jakab István a MAGOSZ elnöke és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója és Györffy Balázs a NAK elnöke májusban nyújtotta be a szükséges törvénymódosító javaslatot, amelyet tegnap elfogadott az Országgyűlés. A

HATÁRSZEMLÉT TARTOTT A HAJDÚ GAZDAKÖR

  június 28-án délután ismét megrendezésre került határszemle a Hajdú Gazdakör szervezésében, melyen Jakab István a MAGOSZ Elnöke is részt vett. A programban során öt gazdatárs tartott bemutatót saját gazdaságában. A határszemle során búzatábla, búza fajta sor, repce tábla, vetőmag búza, kukoricatábla megtekintése, állattartás és növénytermesztés bemutatása, határszemle tapasztalatainak megbeszélése, valamint kötetlen beszélgetésre került sor.

IV. ÖKO EXPO Kiállítás és Konferencia Sajtótájékoztatója

Június 28-án tartották a IV. ÖKO EXPO Kiállítás és Konferencia Sajtótájékoztatóját Hajdúnánáson. A sajtótájékoztatón felszólaltak: Szólláth Tibor, Hajdúnánás Város polgármestere, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara környezeti fenntarthatóságért felelős országos alelnöke, Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Dr. Harsányi Endre, a Debreceni  egyetem agrárinnovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese valamint Dr. Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja. Idén negyedik alkalommal rendezik meg az ÖKO Expo Kiállítás és Konferenciát, melynek Hajdúnánás-Kendereskert ad